Rólam

2014-ben született meg kislányunk Fanni, akinek az érkezése fenekestül felforgatta az életünket. 4 hónapos volt, amikor először pár napra kórházba kerültünk vele. Szörnyű éjszakákat töltöttünk benn. Ő a rácsos ágyában infúzióra kötve sírt, én meg a szülőknek éjszakára kirakott széken.

Aztán, ahogy teltek a hetek és a hónapok, sikerült mindenkinek feldolgoznia a kórházban ért sokkhatásokat. Azonban az élet úgy hozta, hogy kanyarított elénk egy újabb betegség általi megpróbáltatást, hátha most jobban vizsgázunk. Újabb átvirrasztott éjszakák általi kisírt karikás szemek kérdőn néztek vissza rám a rideg kórházi mosdó tükréből, hogy vajon mi lehet a gond, hogy újra idekerültünk. Déjá vu-m volt.

De ez a próbatétel sokáig elhúzódott. Pontosan 15 hónap volt az, amit minden héten orvosok között töltöttünk, hogy végre megtudják mondani mi is lehet a probléma. A kislányunknak fruktóz intoleranciája volt, ami annyit jelentett, hogy borult a hagyományos hozzátáplálási útmutató, helyette viszont jöttek a több órán át tartó speciális ételek főzése. Senkivel nem tudtam erről az egészről beszélni, vagy tanácsot kérni, mivel elég ritka az ilyen eset. Szerencsére ez már a múlt, hiszen kinőtte, de a lelki megpróbáltatások, amelyeket ezen időszak alatt kellett megtapasztalnom, azok valóban megtették a hatásukat.  

Sajnos megéltem más édesanyák általi kirekesztettséget, beszólásokat, rossz anyának nevezetek, pusztán csak azért, mert próbáltam hallgatni a saját anyai megérzéseimre, és odafigyelni arra, hogy Fanninak mi lenne a lehető legjobb. A gyermekünk betegsége kapcsán kaptam hideget, és ahogy én fogalmazok, még hidegebbet, hogy miért nem teszem azt, amit mások jónak gondolnak, hiszen mit tudhatok én az egész anyaságról néhány hónap elteltével. Nehéz időszak van mögöttünk, de az idő bebizonyította számomra, hogy ha az ember képes önmagában hinni, és ezzel együtt a saját belső női/anyai erejére támaszkodni, akkor képes túlélni azt is, amiről elsőre azt gondolja, hogy lehetetlen. 

A lehetetlen érzését egy adott pillanatnyi állapotunknak köszönhetjük, de semmi esetre sem nevezném ténynek. A tény az, hogy én egy ugyanolyan nő, édesanya és feleség vagyok, mint TE. 

Idővel azok, akik támadtak segítséget kértek tőlem. Könnyebb ítélkezni, támadni, mint segítő kezet nyújtani, vagy csak megkérdezni, hogy mit tudunk tenni. Innen indult az, hogy segítsek más anyukáknak is, akik szintén úgy érzik, hogy nem tudnak kihez fordulni, pedig nagy szükségük lenne valaki megértésére. Így született meg a Babarózsa blog oldala 2016-ban, majd később az, hogy kismamákat szeretnék lelkileg erősíteni, támogatni.   

Ha Te is érezted már magad hasonlóan, vagy úgy érzed, hogy szükséged lenne egy kiadós beszélgetésre, ahol végig hallgat valaki, akkor keress bátran, hiszen a lelkierősítő coaching beszélgetésekkel támogatni szeretnék minden olyan nőt/édesanyát, aki úgy érzi, hogy az önbizalmunk az alapja mindennek. 

Azt gondolom, hogy szükséges lenne kizárni minden olyan rajtunk kívülálló helyzetet, amely alapjaiban ingathatja meg az önbizalmunkat. Nőként, és anyaként a legfőbb célom, hogy megmutassam, mikét tudjuk felvállalni azt, amit igazán legbelül érzünk, és engedjük meg magunknak azt a nem igazán nevezhető luxust, hogy merjünk hallgatni a saját belső intuícióinkra, és ne kövessük el azt a hibát, hogy mások életét másolva próbálunk megfeleli a környezetünknek. 

 

Szép napot neked,

Edina

kismama coach, blogger

dedina.kovacs@gmail.com +3620/929-4112